A holnapi (február 24-ei) napot – és persze a következőket is – a médiában a ’Hunvald’ (vagyis Gál és társai)–per első fokú, a Fővárosi Törvényszéken kihírdetendő ítélete határozza majd meg. Az elsődleges vádak szerint több budapesti, VII. kerületi ingatlant strómanokon keresztül áron alul adott el az önkormányzat. Csak egy-egy részletében tudtuk figyelni a pert, így semmiképpen sem alakulhatott ki bennünk határozott vélemény a vádak megalapozottságáról, a várható ítéletről. A nyilvánosság előtt a történet részben az egykori zsidó gettó építészeti és kulturális értékeinek megvédéséért folytatott civil küzdelemként jelent meg, ahol a prímet az Óvás egyesület vitte (amely a per alatt mélyen hallgat az ügyről), s a Levegő Munkacsoport játszotta el az apród szerepét. (A feljelentést is többek között ők tették.) Másrészt a lepusztult önkormányzati lakásokban élők önvédelmi harcát láttuk a médiában, akik adott esetben – rendkívül nagy jogi öntudattal - négyzetméterenként félmillió forintot is követeltek lepusztult bérleményeik egyetlen négyzetméteréért.
2012.02.23. 22:49
Politikai ügy lesz a Hunvald-per bírósági ítéletéből
Címkék: hunvald györgy gál györgy óvás egyesület fővárosi törvényszék szocialista liberális önkormányzat
Az ellenség a szoci Hunvald vezette szoclib önkormányzat volt, amelynél a kulcsfontosságú gazdasági bizottság vezetője a liberális, szadeszes Gál György volt. A két párt harmóniában hozta a különböző ingatlanokkal kapcsolatos döntéseit.
A Gyurcsány-kormány ideje alatt indult ellenük nyomozás, s ekkor helyeztek előzetes letartóztatásba több gyanúsítottat. A per során többször fölmerült, hogy Hunvaldékra megadták a „kilövési engedélyt”. Amikor ezt személyesen is hallottuk, azt nem lehetett másként értelmezni, mint Gyurcsányra való utalást. A gyanúsítottak/vádlottak gyorsan ellenszenvesek lettek a közvélemény előtt – a perben csak részben cáfolt – átlátható jövedelemmel nem megalapozott vagyoni gyarapodások; rokonok, szeretők alkalmazása; zavaros lakáskiutalások miatt. Gál György például fiatal szeretőjét kisebbségi szakértőként alkalmazta, arra hivatkozva, hogy ő ismeri a kerület cigány kisebbségének a felét… A fő vádpontokban azonban, különösen a másodrendű vádlott Hunvald esetében nem mernék megjósolni a bíróág ítéletét.
A balliberális sajtó, Gál és Hunvald ügyvédei, különösen a védőbeszédeikben mindig is politikai, koncepciós eljárásként igyekeznek beállítani az ügyészség vádjai. A harcias jobboldali napilapok is politikai szemüvegen keresztül láttatták a bírósági eseményeket. (Különös jelenség a hunvaldper.blog.hu, amelynek bevallottan Hunvaldért dobog a szíve és elfogult, ennek ellenére – hihetetlen munkaráfordítás mellett - informatív, feltéve, hogy kellően óvatosan használjuk. Becslésünk szerint a blog eddig egy millió forintba is kerülhetett.)
A holnapi ítélet legalább annyira szól majd az ügyészségről, mint a vádlottakról. Minden vádpont, amit a bíróság megalapozatlannak talál, politikai vádirat lesz majd az ügyészség ellen. Mint említettük, két első rendű vádlott védője is politikai csinálmányként állította be védőbeszédében az ügyészség vádjait. A kulcsfontosságú (részben az ügyészséggel alkut kötött) tanúk - köztük két ügyvéd – kétséges szavahihetősége; nem tudni, honnan származnak a megvesztegetési pénzek; az ingatlanértékelések körüli vita bizonytalanná teszi a bírósági ítélet kimenetelét. Az ügyészség számára különösen az lenne kínos, ha a fő vádpontban, mondjuk Hunvald esetében a bíróság (két bíró+három ülnök) nem látná bizonyítottnak a fő vádat, az ingatlanok értéken aluli eladását.
Mi csak azt tudjuk javasolni, hogy az ítéletet első kommentárjait tessék majd kellő távolságtartással fogadni, meg kell majd ismerni a bíróság ítéletének részletes indoklását.
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://jogszolgaltatas.blog.hu/api/trackback/id/tr84188709
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
VT Man 2012.02.24. 06:44:01
Ha egy politikus lop, az nem csoda, hanem csak a szokásos.
Ha el is ítélik, az csoda.
Ha el is ítélik, az csoda.