A férfi elvált és vállalkozásokból élt. A gyereke utáni tartásdíjat nem fizette rendesen, több végrehajtási eljárás indult ellene. A nő válófélben volt, négy gyerekkel. A nő arra kérte a pasit 2004-ben, hogy a férjjel szembeni védelemként költözzön hozzá. A férj aztán elhúzott, a későbbi felperes és alperes között pedig, a hódmezővásárhelyi bíróság szerint „sajátos” kapcsolat alakult ki.

 

 Szex volt, egy szobában aludtak, a pasas a nőnél lakott, de nem voltak élettársak. Sajátos üzleti kapcsolat volt köztük, de „teljes gazdasági életközösség nem jött létre”. Pedig a férfi a vállalkozói bevételeit – az adóhatóság nagy örömére - a nő magánszámlájára utalta át, együttlétük során 1,4 millió forintot. S azon túl további 700 ezer forintot is. Az I. fokú, Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság (Kadocsa Géza bíró) egyértelműen úgy értékelte ezt, hogy a pasi el akarta rejteni a jövedelmét („menekült a hitelezői elől”) – bár ez nem tartozott a per szorosan vett tárgyához. A férfi a bíróságon azt állította, hogy azért utalt a nő számlájára, hogy annak hitelképességét megteremtse.

A nő a vállalkozói pénzeket a szakértői vélemény szerint – együttélésük alatt - teljes egészében átutalta, vagy készpénzben kifizette a pasinak, az azon túli 700 ezernek is a felét. „A szakértő könyvszakértői módszerekkel tudta meggyőzően kimutatni és megállapítani azt, hogy a felek között szoros elszámolás volt. Ez ugyancsak amellett szól, hogy az alperes a munkából származó bevételeket visszaadta a felperesnek”- olvasható a vásárhelyi bíróság indoklásában. Ezek nélkül a pénzek nélkül …a felperes úgyszólván élni, létezni sem tudott volna”, jegyezte meg a bíróság. Igaz, a nőnek is alig voltak jövedelmei a gyerektámogatásokon kívül.

Bíróságra azért került az ügy, mert a férfi elköltözése után kártérítés címén három millió forintot követelt kártérítés címén a nőtől, az általa neki átutalt pénzeket követelve. A nő persze kérte a kereset elutasítását, s –menteni a menthetőt – a férfi ottlakásának költségeiért havi 6,5 ezer forintot kért beszámítani: ezzel csökkentette volna a férfi követelését.

A kereset jogalapját az semmiben sem befolyásolta, hogy az első fok szerint a – szavahihetőségében erősen megkérdőjelezett - férfi részéről egyértelműen jövedelem-eltitkolás állt a manőverek háttérben. A férfi kártérítési igénye az indoklás szerint „még nyomaiban sem mutatja” azokat a kritériumokat, amit a jogszabály körülír, tehát a követelést ezen a jogcímen elutasították. Viszont meglepő módon az ügyletet kölcsönszerződésnek minősítette, elsősorban amiatt, hogy a pár nem volt élettársi közösség. S a nő beszámítási kérelmét – ha jól értem – bizonyítottság hiányában utasította el.

Az első fok egyértelműen a nő verzióját fogadta el inkább, annak ellenére, hogy az ő számára kedvezőtlen kölcsönszerződés minősítésből indult ki. 340 ezer forint megfizetésére kötelezte a nőt, de azt részben ellensúlyozta azzal, hogy a perköltségeket nagyobb részt a férfira hárította.

 

A pasas fellebbezése után a Csongrád Megyei Bíróság jogerős ítélete (Nagy Zsuzsanna tanácselnök, Juhász Anna előadó bíró) - amit két héttel ezelőtt a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyott -, már alapvetően a férfinak kedvezett. 1,4 millió forintra emelte a nő fizetési kötelezettségét, s többszázezer forinttal növelte a nő perköltségeit is. Érvelésüket nehezen tudom visszaadni, mert alig értem. Indoklásuk szerint „a perben jelentősége nem volt, hogy milyen okból került a felperes vállalkozói díja az alperesi bankszámlára utalásra”, de azért megállapította, hogy „a felek közötti kölcsönügylet létrejöttét… nem látta megállapíthatónak”.

Mivel nem voltak élettársak „az átutalt pénzeszközökkel az alperes a felperes felé elszámolni volt köteles”. A bíróság új szakértő kirendelése nélkül felülbírálta az első fok szakvéleményét, mely arról szólt, hogy a nő átutalásait, számlafizetéseit mennyiben kell a pasas számára történő visszafizetéseinek tekinteni. S a bíróság értékelése szerint a nő nem tudta bizonyítani, hogy visszafizette azokat a pénzeket, amelyekről azt állította.