Ha a rendőrség nem hisz a tanúvallomásodnak, attól a bíróság még hihet neked. Mindkét esetben pórul jársz. A rendőrség meg a kisujját sem mozdítja.
A balesetet a vétlen sofőr, B. Ferenc a következőképpen látta. Vezetés közben észrevette, hogy egy gépkocsi áll az út szélén, s annak vezetőjével egy nő beszélget, az út szélén állva. B. lassított, de amikor a kocsi mellé ért, a nő hirtelen hátralépett, emiatt a kormányt elrántotta, s összeütközött a vele szembe jövő autóval. Személyi sérülés szerencsére nem történt, csak anyagi kár, B. kocsijában 600 ezer forintos. Ennek a kárnak a megtérítésért indítottak később pert a Váci Rendőrkapitányság ellen, közigazgatási jogkörben okozott kár megfizetésére”.
B. úgy látta, „a veszélyhelyzetet M. Attila idézte elő azzal, hogy a gépkocsival hirtelen megindult, és ez kényszerítette a vezetővel beszélgető hölgyet arra, hogy hátralépve a kocsiútra kerüljön, őt pedig ez indította a hirtelen kormánymozdulatra, mely a baleset bekövetkezéséhez vezetett”. M. Attila egyébként ittas volt („jelentős ittasság” befolyásolta), állítása szerint négy sört ivott, s a baleset után el akart hajtani. B. akadályozta meg azzal, hogy kivette a kocsijából a slusszkulcsot. A baleset után az ismeretlen nő otthagyta a helyszínt.
A váci rendőrkapitányság nyomozott az ügyben, B. Ferenc vétlenségét senki sem vitatta. M. Attila a baleset előzményeiről össze-vissza beszélt a rendőröknek. Előbb azt mondta, hogy a barátnője vezette a kocsit, akivel aztán összeveszett, és az otthagyta; később azt, hogy a hölgy alkalmi, egy kocsmában aznap szerzett ismertség volt – ebben a történetben is a nő vezetett -, és nem tudja a nevét. Volt még más verzió is, de a nőt egyszer sem nevezte meg.
A váci rendőrség másként értékelte a balesetet, mint B. Van ilyen.
Határozatuk szerint „a bekövetkezett balesetért az ismeretlen személyt terheli a felelősség”. Az ismeretlen nő ellen „a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú (!) megsértése” miatt indított eljárást, amit azonban megszüntettek, mert nem tudták kinyomozni, ki a helyszínt otthagyó nő. Ebben az eljárást megszüntető határozatban egyébként föl sem tüntették M. Attila nevét, és kocsijának rendszámát.
A kívülálló laikus számára érthetetlen ez a határozat, mert ha valóban a nő a baleset okozója, akkor aligha lehet a szabálysértése „kisebb fokú’” hiszen elhagyta a baleset helyszínét, s akkor cserbenhagyó. Ha a rendőrség nem őt marasztalja el, szerintem akkor is vádolható lenne segítségnyújtás elmulasztásával. Az pedig viccnek tűnik, hogy a rendőrség nem derítette föl a kilétét. M. Attila esetében pedig akár a hamis tanúzás gyanúja is fölmerülhet. (Az idézett bírósági ítéletek csak összefoglalják a rendőrségi eljárást, ezekből nem ismerhető meg minden részlete.)
B. pontosabban az általa vezetett autó tulajdonosa, X. panasszal élt a rendőrségi határozat ellen, amit az ügyészség elutasított. Ugyanakkor a Főügyészség figyelmeztette a váci rendőrkapitányságot a lefolytatott eljárás hibáira (!) derül ki az első fokú bírósági ítéletből. Ennek ellenére később Ruff Edit bíró arra a következtetésre jut, hogy ezek a tartalmi és formai hibák nem olyan súlyúak, amelyekből az következne, hogy a váci rendőrök mulasztottak volna a tényállás teljes körű felderítésében.
X. polgári perben próbálta behajtani M. Attilán kocsija javításának költségein, de vesztett. Teljesen logikusan, hiszen B. Ferenc vélekedése a baleset okától csak egy tanú vélekedése. A rendőrség határozata számít. A perek második körében eszerint lépett X. is.
Ha a hatóság szerint az ismeretlen nő a baleset okozója, akkor ebből az következik, hogy nem tudja behajtani rajta a kárát, mert a rendőrség nem kerítette elő. Ezért egy újabb keresetben a Váci Rendőrkapitányságot perelte be, közigazgatási jogkörben okozott károkozásért. Szerinte a rendőrség nem tett meg mindent, ami az adott helyzetben elvárható volt. Példaként megemlítette, hogy M. Attilát pénzbírsággal is lehetett volna arra kényszeríteni, hogy kiadja a nő nevét, vagy lefoglalhatta volna a telefonját, hogy az alapján azonosítsák.
A Pest Megyei Bíróság, a már említett Ruff Edit bíró elutasította X. keresetét. Szerinte a rendőrség „eljárása során kirívóan súlyos, nyilvánvalóan vétkes magatartáson alapuló mulasztás nem volt észlelhető”. A „felperes által megjelölt kényszerintézkedéseket - a pénzbírság kiszabása, mobiltelefon lefoglalása” pedig a rendőrségnek „nem volt kötelezettsége” megtenni.
Laikusként – persze nem elfogulatlanként, mert többször saját káromon tapasztalhattam a rendőrség teljes tehetetlenségét, olyan ügyekben, mint betörés, autófeltörés, lopás – már az első fokú ítéletre is „rácsodálkozom”, s megértem, hogy X. fellebbezett a határozat ellen. Az igazi meglepetést azonban a Fővárosi Ítélőtábla mostani, októberi jogerős ítélete hozza! A tanácselnök és egyben előadó bíró Tögl-Molnár László volt.
Kénytelen vagyok hosszabban idézni és így ismételni is:
„B. Ferenc mindvégig azon az állásponton volt, hogy a veszélyhelyzetet M. Attila idézte elő azzal, hogy a gépkocsival hirtelen megindult, és ez kényszerítette a vezetővel beszélgető hölgyet arra, hogy hátralépve a kocsiútra kerüljön, őt pedig ez indította a hirtelen kormánymozdulatra, mely a baleset bekövetkezéséhez vezetett. Mindebből az következik, hogy korabeli időben a nyomozóhatóságnak nem volt olyan többlet feladata, hogy az ismeretlenül maradt nő tekintetében további vizsgálatot végezzen M. Attila egymásnak többször ellentmondó nyilatkozatát követően.”
Tetszenek érteni? A rendőrség érvényes határozatban elvetette B. Ferenc vélekedését, de most a Fővárosi Ítélőtábla egy abraka-dabrával felülírja azt a (jogerős) határozatot! A FIT szerint viszont a rendőrség azért nem mulasztott, mert B. úgy látta, hogy M. Attila a hibás! Tehát a rendőrség szerint B. rosszul látta a történteket, ezért M. Attilán nem hajthatja be a kárát. A FIT szerint B. jól látta a történteket, ezért pedig a rendőrségen sem hajthatja be a kárát!
Egyszerűen agyrém!
A Pest Megyei Bíróság 15.P.20.953/2010/19., és a Fővárosi Ítélőtábla
9.Pf.21.034/2011/3 számú ítéletei alapján
Az ítlet szövege nem hitelesített másolat. A kiemelések tőlünk származnak,.
Fővárosi Ítélőtábla
9.Pf.21.034/2011/3.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Fővárosi Ítélőtábla dr. Szőllősi József ügyvéd által képviselt felperesnek - a Kéryné dr. Kaszás Ágnes Roxán jogi főelőadó által képviseltPest Megyei Rendőr-főkapitányság (1139 Budapest, Teve u. 4-6.) alperes ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megfizetésére kötelezés iránt indított perében a Pest Megyei Bíróság 2011. április 29-én meghozott 15.P.20.953/2010/19. számú ítélete ellen a felperes 20. sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak az adóhatóság felhívására 37.500 (harminchétezer-ötszáz) forint fellebbezési illetéket.
Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.
I n d o k o l á s :
A felperes kereseti kérelmében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 624.472 Ft kártérítés, és ennek 2007. április 24. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes kamata és perköltség megfizetésére. Keresetét a Ptk. 349. §-ára alapította. Keresete indoklásában előadta, hogy a szabálysértési hatóság amikor egyrészt B. Ferenccel szemben eljárt, illetve amikor a nyomozóhatóság M. Attilával szemben büntetőeljárás nyomozati cselekményt folytatott, nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a M. Attilával beszélgető nő személyazonossága ismertté váljon.
Álláspontja szerint ezzel őt, mint a balesetben részes személygépkocsi tulajdonosát az alperes mulasztó magatartása folytán kár érte, mert nem tudta igényét ezen személlyel szemben érvényesíteni. Állította, hogy a korabeli időben hatályos Sztv. 81. §-a értelmében akár pénzbírság kiszabásával kellett volna kényszeríteni M. Attilát arra, hogy az ismeretlen nő nevét előadja. Másrészt mulasztott a szabálysértési hatóság akkor is, amikor nem foglalta le M. Attila telefonját, ahonnan a hívószámok alapján e nő személye ismertté vált volna.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a rendőrhatóság jogkörében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A lehetőségeken belül mindent megtett a tényállás tisztázása érdekében. Hivatkozott arra, hogy a közigazgatási jogkörben okozott kártérítés alapjául csak olyan mulasztás szolgálhat a bírói gyakorlat szerint, mely nyilvánvaló és vétkes magatartáson alapul, mely a perbeli esetben nem állapítható meg.
Az elsőfokú bíróság beszerezte a Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán folyt előzményi szabálysértési iratokat, továbbá a Váci Városi Bíróság előtt 5.B...../2007. számon M. Attila ellen ittas vezetés vétsége miatt folyamatban volt ügy iratait, valamint a jelen per felperese részéről M. Attila és társa alperesek ellen a Váci Városi Bíróság előtt P......./2008. számon megindított ügy előzményi iratait. Ezen iratok ismeretében, valamint B. Ferenc és M. Attila tanúk meghallgatását követően meghozott ítéletével a felperes kereseti kérelmét elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 30.000 Ft perköltséget, valamint az állam javára az adóhatóság felhívására 37.470 Ft kereseti illetéket.
Ítélete indokolásában részletesen elemezte a már felsorolt előzményi iratokból megállapítható történeti tényállást. Rögzítette, hogy a felperes tulajdonát képezte a balesetben részes gépkocsi, melyet B. Ferenc vezetett. Tényként állapította meg, hogy a felperes a gépkocsi javítására a keresetben írt összeget teljesítette. Ezt meghaladóan rögzítette, hogy a Váci Rendőrkapitányság mint szabálysértési hatóság B. Ferenccel, valamint egy ismeretlen személlyel szemben folytatott szabálysértési eljárást, és ennek keresetében B. Ferenccel szemben a szabálysértési eljárást szabálysértés hiánya miatt szüntette meg. Az ismeretlen személy ellen a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésének szabálysértése miatt indított eljárást pedig a szabálysértés elkövetője személyének ismerete hiányában szüntette meg.
A bíróság ugyancsak tényként rögzítette, hogy B. Ferenc előadása ezen eljárás során az volt, hogy a baleset okozója nem az ismeretlen személy, hanem M. Attila volt. Ezt támasztja a felperes által kezdeményezett és M. Attilával szemben korábban folyamatban volt peres eljárás anyaga is.
Az elsőfokú bíróság ítélete jogi indoklásában rögzítette, hogy a szabálysértési eljárás keretében az alperes mint szabálysértési hatóság a számára meghatározott eljárás szabályainak betartásával és megfelelő intézkedések megtétele mellett hozott döntést. Olyan mulasztást nem követett el, mely indokolná vele szemben a kártérítési felelősség megállapíthatóságát.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes élt fellebbezéssel. Fellebbezésében az Sztv. 52. § (1) bekezdésére, 79. §-ára, 80. § (1) bekezdés a) pontjára és 81. §-ára utalt. Előadása az volt, hogy a szabálysértési hatóságnak M. Attilát pénzbírsággal kellett volna kényszeríteni az ismeretlenül maradt hölgy nevének bejelentésére. Másrészt vele szemben foglalást kellett volna végrehajtani, mely szerint tárgyi bizonyítási eszközként kellett volna lefoglalni telefonját, melyből az ismeretlenül maradt személy telefonjára adat lett volna felkutatható.
Az ellenérdekű fél az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A felperesi fellebbezés folytán az elsőfokú ítéletnek nem volt a Pp. 228. § (4) bekezdése szerint jogerőre emelkedett rendelkezése.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a szükséges keretben az előzményi iratokat beszerezte, az általa megállapított tényállás és az abból levont jogi következtetés megfelel az irányadó jogszabályoknak, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A felperesi fellebbezésre utalva az alábbiakat emeli ki:
A felperes nem volt részese a szabálysértési eljárásnak sem, és nem volt ügyfél a büntetőeljárás során sem. A szabálysértési hatóságnak minden esetben a szükséges keretben kell a bizonyítást lefolytatni és ennek a szabálysértési hatóság eleget tett. A felperes gépkocsiját vezető B. Ferenc mindvégig azon az állásponton volt, hogy a veszélyhelyzetet M. Attila idézte elő azzal, hogy a gépkocsival hirtelen megindult, és ez kényszerítette a vezetővel beszélgető hölgyet arra, hogy hátralépve a kocsiútra kerüljön, őt pedig ez indította a hirtelen kormánymozdulatra, mely a baleset bekövetkezéséhez vezetett. Mindebből az következik, hogy korabeli időben a nyomozóhatóságnak nem volt olyan többlet feladata, hogy az ismeretlenül maradt nő tekintetében további vizsgálatot végezzen M. Attila egymásnak többször ellentmondó nyilatkozatát követően. A másodfokú bíróság megítélése szerint nyilvánvaló, hogy a felperesnek ez a hölgy nem közvetlen ismerőse volt, a jelentős ittasság mellett felvett első nyomozati vallomása e körben nem foghat helyt.
A felperes kára és az alperes tevőleges magatartása vagy mulasztása között semmiféle okozati összefüggés nincs. A felperes azt a kárát kívánja az alperessel szemben érvényesíteni, melyet a jármű javítására fordított. Ezt a kárt nem vitásan nem az alperes okozta. Így ezen okozati összefüggés hiányában is az alperessel szemben előterjesztett felperesi kereset minden alapot nélkülöz.
Mindebből következik, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fent írt okból helybenhagyta és a felperest az általa illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt másodfokú eljárási illetékben marasztalta. Az alperes a másodfokú eljárás során költséget nem igényelt, előkészítő iratot nem nyújtott be, így javára a bíróság költség megállapítását mellőzte.
Budapest, 2011. október 13.
Dr. Tölg-Molnár László s.k.
a tanács elnöke, előadó
Dr. Hőbl Katalin s.k. . Madarász Anna s.k.
bíró bíró